...felszakadt sebhelyek. -talán nyálas a cím, de erről írok.

 A minap úgy alakult, hogy komoly beszélgetést folytattam egy ismerős házaspárral arról, hogy mennyire lehetetlenné teszi a kapcsolatukat az ex a közös gyermekkel.

 Most, hogy leülepedtek bennem a gondolatok egy óriási baromságot követtem el.

 Elővettem a peres iratokat ….

 Újra és újra olvastam a szakértői véleményt, amit a gyerekekről készítettek.

 Legszívesebben bescannelném, mert talán írni sem tudok róla..mintha elfogyott volna a levegő.

 Előkerültek a rajzok ovis – sulis időszakból…

 Van egy ember, aki élet és halál ura…bírónak hívják.

 Elolvassa egy szakértő véleményét, ám azzal együtt azt is amit a gyerekek mondanak..a szakértő kimagyarázza, hogy azt nem is úgy gondolhatja a gyerek…

Élet és Halál ura, jelen esetben hölgye dönt.

Ítéletet hoz, ami elkísér minket életünk végéig

...elkísér, megfojt, igaztalan döntésben. Amiben az a lehető legrosszabb, hogy MINDENKI aki érintett volt az ügyben és tanúskodott ámulattal és leesett állal hebegte: ez nem lehet, ez most mi ?

 Senki nem akarta elhinni, hogy az elolvasott szakértői vélemény, tanúk vallomása után egy ellentétes döntés szülessen.

 Tényleg baromság volt elővenni, feltépni a sebeket…

 ...miért is tettem meg...nem tudom, nem, nem vagyok mazochista.

 Olvastam a sorokat, akaratlanul is ömlöttek a könnyek….ha tudom, ha...és ha…

 Csupa olyan dolog, amire soha nem fogok magyarázatot kapni és én feltéptem.

 Ami nem jó dolgot jelent : azok a sebek még nagyon is léteznek, nem forrtak össze.

 Valószínű nem is fognak...soha.

 Azon is elmerengtem, hogy ha Élet és Halál ura kézhez kapná a végeredményt, miről is döntött ő, vajon mit érezne?

Szégyent, bűntudatot….vagy semmit?

Ahogyan leszaggattam a sebtapaszt bevillant: sokszor szerettem volna neki megírni mindazt amit a döntésének köszönhetünk.

 Azt hiszem megírom neki, egy ajánlott levélben..

 Tudom, semmit nem érek el vele, a múlt nem fog törlődni és reload system lófaszmackó..

 ….de talán nekem könnyebb lesz, gondolom én, hiszen régóta terveztem és hiszem, hogy ezek a gondolatok nem véletlenül térnek vissza.

Nekünk még dolgunk van „egymással”.

Nem tudom miért, csak „érzem”, hogy tudnia kell.

Kérdezném Élet és Halál urát, hogyan kell minden lelket összerakni egy tollvonás után, Ő hogyan tette volna...hogy csinálta volna végig…tudna e dühöt, fájdalmat érezni évtized múltán is..hát ekkora súlya van.

…..nyár végén azt hiszem egy kávézóban fogok ülni Fonyódon, kérdésekkel a fejemben.

Mielőtt azt hiszi valaki, hogy bosszú és kicsinyes dolog..nem, nem az.

Tanmese lesz, egy olyan embernek aki élet és halál ura egy teremben, ahol lelkek sorsa dől el..és nem tiszteli azt a termet, sem pedig a lelkeket...

Tartozom magamnak és csak remélni tudom, hogy lezárt akta lesz belőle.